© 2018 Foodyny.

Az Everness fesztivál a tudatosságról, a nyitottságról és a fenntarthatóságról szól. A rendezvény főszervezője, Klein Csaba szerint ez a szemlélet tükröződik az esemény gasztronómiai kínálatában is.

everness1

– Az első pillanattól azt néztük, hogy miként tudunk a lehető legszélesebb kör gasztronómiai igényeinek megfelelni. Abszolút domináns a vegetariánus és vegán vonal, sőt, eleinte felmerült az az ötlet is, hogy teljesen húsmentes rendezvény legyen – mondja Klein Csaba, majd hozzáteszi: úgy érezték azonban, hogy az ő szellemiségükbe nem fér bele, hogy kirekesszenek bárkit is.

– A mi gasztronómiai koncepciónk a minőség és a megengedés köré épül – húzza alá a szervező, aki szerint a vegán és a húsevő vonal – miként az ő családjában – a fesztiválon is remekül megfér egymás mellett.

everness2

Az idei rendezvényen, amelyre június 20-25. között kerül sor Alsóörsön, hét vega illetve vegán stand lesz, hat olyan, ahol hús is megtalálható, és mindezek mellett a desszertek sem maradnak el. Ott lesz a legnépszerűbb vegán hamburgerező, a nomád lepényező, de lehet majd enni tejmentes fagylaltot, vegán kürtőskalácsot és churrost is. Ráadásul, mivel az idei fesztivál fővédnöke az indiai nagykövet lesz, nem maradhatnak el a pikáns, fűszeres indiai fogások sem.

– A tudatosság a szolgáltatóinkkal kapcsolatban is fontos a számunkra. Csak olyan vendéglátósokkal dolgozunk együtt, akik biztosítani tudják a tiszta, lehetőleg bio alapanyagokat és a kiváló minőséget – mondja Klein Csaba. Úgy véli ugyanis, hogy egy ilyen spirituális töltetű rendezvényen a résztvevőknek a szellemi és a lelki töltekezésen túl a testi táplálékok tekintetében könnyű, tiszta, tápláló és minőségi ételekre van szüksége.

ESZTER

Kapcsolódó cikkünk: Vega vagy vegán – ez a különbség

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.