© 2018 Foodyny.

Nemrég debütált Hajós András legújabb GastroSongja, A Pörkölt, amely már egymillió megtekintésnél jár. Az énekes dalszerzővel az új zenei és marketingműfaj megteremtéséről és a háttérben húzódó alkotómunkáról beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet az első GastroSong megírására?

– Amikor az Ide süss! első évadában dolgoztam, életemben először egy gastro realitybe csöppenve, a műsorvezetőtársaimmal kifejezetten röhögve, cinikusan arról beszélgettünk, hogy mit lehet még lehúzni a gasztróról. Egy ilyen beszélgetés alkalmával bevillant, hogy receptet még nem énekeltek el. Persze volt a Búzadara, de egy igazi recept nem volt még megzenésítve, annak ellenére, hogy érezhetően lógott már a levegőben.

A Máglyarakás volt az első sláger, ami azonnal díjat is nyert.

– Nagyon büszke is voltam rá, hogy az Online Video Awardson, a nem márkázott influencer videók kategóriájában első díjat nyertünk vele. Érdekes, hogy ennek inkább szakmai körökben lett sikere. Azt gondolom, ez részben azért is van, mert nem vagyok az a nagy influenszer. Nem szentelek túlságosan nagy figyelmet – félig-meddig tudatosan – arra, hogy instázzak és facebookozzak. El is könyveltem, hogy volt egy jó ötletem, megveregethetem a vállam, kaptam egy díjat, de ennyi. Eleinte kicsit csalódott voltam, de hiszek abban, hogy az én életkoromban igényes tartalmat kell a netre is gyártanom. Azt látom, hogy az emberek sem mindig kíváncsiak már arra, hogy valaki a rettenetes egóját beleengedi egy rángatózó telefonba. Úgy érzem, hogy a GastroSongban ötlet és sok munka van, ami végül egy különleges, fogyasztható tartalmat adott.

Végül is azt mondhatjuk, hogy új műfajt is teremtett.

– Saját magam számára is fontos, hogy olyan dolgokat készítsek, amelyekről azt gondolom, hogy csak én tudom. Persze, akkor is boldog leszek, ha ezzel valóban műfajt teremtek, és más utánozni fogja, nekem nem való a másolás. Egyébként pedig jó lett a történet vége, hiszen pont ezen a fesztiválon, ahol a díjunkat átvehettük a Máglyarakással, felfigyelt fel ránk a Sunlight ügynöksége, amellyel már két dalt, a TKP-t és a Pörkölt-öt is elkészítettük. Ezek már milliós megtekintéshez közelítenek.

Hogy születnek meg ezek a GastroSongok?

– Mindennek a recept az alapja. Séfszakértőnk, Pilók Attila írja le nekem a recepteket, miután kiválasztunk egy ételt valamilyen szempont alapján. Átbeszéljük, hogyan kell elkészíteni, a recept szövegének nézegetése alapján próbálok szöveget írni. Arra figyelek, hogy ne kalandozzak el, mert ez nem filozofálás, nem egotrip. Azt határoztuk el, hogy a dalszövegnek olyannak kell lennie, hogy egy látássérült is, aki csak hallja a receptet, el tudja készíteni az ételt. Tehát a legfontosabbak az anyagok, a mennyiségek, a főzési feladatok. Majd „aláteszünk” egy dalt Bruzsa Gáborral, aki zeneszerzőként, rendezőként és vágóként is alappillére a GastroSong-nak, aztán egyszer csak minden összeáll.

Lehet tudni, hogy mi lesz a következő recept, amit megzenésít?

– Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy lesz-e következő, ugyanis súlyos ára van egy GastroSong elkészítésének. Ez egy új formátum, egy olyan hirdetőoszlop, amit én találtam fel, még szoknia kell a hirdetőknek. A kommentek alapján azt érzem, hogy több mint egy reklám, hiszen az emberek jót szórakoznak rajta. Ez egy előnyös deal néző és hirdető számára. Bízom abban, hogy az eddigi partnerünk ezt a sorozatot folytatni szeretné, azt gondolom, hogy évente 5-8 dalt örömmel fogadna a közönség. Tőlem lehet album és koncert is, rajtam nem múlik. (Nevet.)

Kapcsolódó cikkünk: Hajós András: A pöri a boss - VIDEÓVAL

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.