© 2018 Foodyny.

Azt gondolta, hogy a rántotta elkészítésénél nincs egyszerűbb a világon? Téved! A klasszikus tojásos étel sütésének ugyanis számos fortélya van. Ha ezeket a tanácsokat megfogadjuk, valóban tökéletes rántottát tehetünk az asztalra.

rantotta1

A rántotta a tojás elkészítésének egyik legyakoribb módja. Az ételre azonban igaz, hogy ahány ház, annyi szokás, hiszen gyakorlatilag végtelen módon elkészíthető az alapanyagok és a sütési idő variálásával. A tökéletes rántotta elkészítése azonban nem is olyan egyszerű, mint az elsőre gondolnánk, ugyanis nem szabad, hogy a tojás kiszáradjon sütés során, sokkal inkább szaftos, krémesen lágy textúrájúnak kell lennie.

Fontos, hogy mindig friss, magas minőségű tojásokat használjunk, s csak annyit törjünk fel, amennyit el is tudunk fogyasztani. Sózzuk és borsozzuk kissé, majd villával verjük fel. Tejet ne adjunk hozzá, így a tojás természetes ízét fogjuk érezni a rántottában.

rantotta2

Ezután melegítsünk fel egy serpenyőt, és olvasszunk fel rajta egy kevés vajat. Miután a vaj felolvadt, öntsük bele a serpenyőbe a tojásokat. 15 másodpercig ne nyúljunk hozzá, spatulával csak ezt követően kezdjük a felvert tojásokat az edény egyik oldaláról a másikra húzni. Ne hagyjuk, hogy túlságosan gyorsan süljön a tojás, inkább vegyük alacsonyabb lángra, vagy mozgassuk gyakrabban a serpenyőt.

Amikor a tojások már majdnem megsültek, ám még mindig fényes felületűek, húzzuk le a tűzről. Tálaljuk pirítóssal, friss zöldségekkel.

Kapcsolódó cikkünk: Omlett vagy rántotta? Ez a különbség

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.