© 2020 Foodyny.
 

Maradt egy adag krumplipüréd az ebédből és fogalmad sincs, hogy mit kezdj vele? Ne dobd ki, hiszen egy kis liszt és egy tojás segítségével máris nudliként születhet újjá. Valami másra, inkább sósabb ízre vágynál? Készíts laskát, vagyis más néven palóc krumplis lángost Foodyny-módra!

krumplilangos

Pontos adatokat nem tudunk írni arról, hogy hány deka liszt szükséges a krumplipüréhez a tökéletes laska elkészítéséhez, mert ez egyrészt attól függ, hogy mennyi a maradék, másrészt attól, hogy mennyire volt lágy, krémes a pürénk. Az azonban biztos, hogy fokozatosan kezdjük el hozzászitálni a lisztet, és közben gyúrjuk a tésztát. Az állaga akkor lesz jó, ha bár rugalmas a tészta, mégis ki lehet nyújtani.

krumplilangos2

Amikor úgy érezzük, elértük az ideális állapotot, osszuk egyforma kis darabokra, amelyeket alaposan belisztezett deszkán kör alakúra nyújtunk. Ezt kétféle módon is tehetjük:

  • Ha a végén minden földi jóval szeretnénk megpakolni – például sonkával, sajttal és salátával –, akkor nyújtsuk egész vékonyra, a töltelékkel együtt pedig majd úgy tekerjük fel, mintha tortillát készítenénk.
  • Ha azonban klasszikus módon, egy kevés fokhagymával, vagy a sima lángoshoz hasonlóan sajttal és tejföllel fogyasztanánk, érdemes kissé vastagabbra hagyni a tésztát, és úgy megsütni a serpenyőben.

ESZTER

Kapcsolódó cikkünk: 

 

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.