Hozzávalók:

  • 30 dkg rizottó rizs
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál vaj
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 1 liter meleg csirkehúsleves (alaplé)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 15 dkg sonka
  • 15 dkg csiperkegomba
  • apróra vágott petrezselyem
  • 1 evőkanál vaj a sonkás-gombás keverék előkészítéséhez
  • kb. 4 evőkanál reszelt kemény sajt
  • 2 evőkanál vaj a rizottó végén hozzáadva
  • néhány szál sáfrány
  • só (ha szükséges)
  • bors

Ismét egy rizottó. Ha valaki egyszer elkapja a fonalat a jó rizottó készítésében, onnantól nincs leállás. Ez már közel sem a rizseshús kategória.
Hiszem, hogy a rizottó krémessége teszi függővé az embert. Gyakorlatilag bármilyen szezonális zöldség vagy bármilyen hús kombinációjával pillanatok alatt elkészíthető, de a jó rizottó hús nélkül is simán felér egy főétkezéssel.

A sonkás-gombás rizottóhoz először készítsük elő a sonkát és a gombát. A gombát meghámozzuk, vékony szeletekre szeljük, a sonkát szintén vékony szeletekre vágjuk, majd felkockázzuk. Egy kisebb serpenyőben egy evőkanál vajat megolvasztunk, rádobjuk a gombát, közben sózzuk és megszórjuk petrezselyemmel. Amikor elfőtte a levét hozzáadjuk a sonkát és szép barnára pirítjuk őket, majd félretesszük – ezt fogjuk félidőben a rizottóhoz keverni.

Ezután nekilátunk a rizottó készítésének: egy evőkanál vaj és az olaj keverékén üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát. Beleszórjuk a rizst, amit fehéredésig pirítunk. Hozzáöntjük a száraz fehérbort és folyamatosan kevergetjük egészen addig, amíg a rizs teljesen beissza.

Merőkanalanként öntjük hozzá a meleg húslevest (alaplevet) és folyamatosan kevergetjük, hogy szép krémes állagot kapjunk. Mindig várjuk meg, amíg az előző adagot beissza a rizs, csak akkor töltsünk rá ismét. Mielőtt elfogyna a húslevesünk, adjuk a rizshez az előkészített sonkás-gombás keveréket. Keverjünk rajta egyet majd forgassuk hozzá a sáfrányszálakat is. Mikor az utolsó adag alaplevet merjük rá, kóstoljuk meg a rizst, hogy megpuhult-e. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Amikor a rizs már az utolsóként hozzátöltött folyadékot majdnem beitta és kellően puha (de még nem főtt szét!), elzárjuk alatta a gázt, lehúzzuk a tűzhelyről és hozzáadjuk a reszelt sajtot, a vajat, és összeforgatjuk még egyszer. Amikor lehúznánk a tűzről, olyan állagúnak kell lennie a rizottónknak, ami éppen egy kicsit folyósabb annál, mint amilyennek tálaláskor szeretnénk látni.

Tálalás előtt néhány percet hagyjuk pihenni.

mezesriz3.jpg

Forrás: http://mezesmacska.blog.hu 

Kapcsolódó cikkjeink: A Foodyny legjobb receptjei           

0
0
0
s2smodern

SZTÁRHÍREINK

ÍME A FOODYNY

Íme a Foodyny, Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol a receptek böngészésén túl híres gasztroarcok és ismert személyiségek is folyamatosan betekintést engednek a színes hazai gasztroélet - reményeink szerint - minden zugába.

Hírlevelünkre feliratkozva MINDEN HÉTEN NYEREMÉNYEK várnak!

EatNaturalBio foodyny banner 05

AB OVO BOR AJÁNLÓ

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha