A Rauf Cukrászda, mely egyszer csak kinőtt a földből, igazából több, mint ami elsőre látszik belőle. Inkább mondhatnánk jelenségnek, vagy még inkább ügynek. Igen, ez jól is hangzik! Rauf ügy – persze, ez magyarázatra szorul.

Barbara Csjernyik és Rauf Sven Tamás a cukrászda tulajdonosai, fiatal koruk ellenére olyan vállalkozást hoztak létre, ami nem csak egy édességet árusító üzlet, hanem egy közösségi hely. Egy olyan vendéglátóegység, mely túlmutat azon, hogy cukrászdaként üzemeljen. Tamás, aki a közösségi felületeken igazi Gasztroarcként tűnt fel az utóbbi években, szerelmese a vendéglátásnak. Szereti a jó ételeket és a jó helyeket. Ezt a szenvedélyét olyan szintre fejlesztette ki, hogy harcosa lett a témának, és semmiféle gagyit nem fogad el. Mindezek mellett, mint gasztroutazó is dolgozik, és bizony a magyarországi éttermek látogatását nem csak hobbiból, hanem hivatalból is teszi. Külföldi újságoknak ír, és tudósít arról, mi is van a mi kis hazánkban. Ezek után nem csoda, ha ténylegesen olyan helyeket keres, ahol a vendéglátás úgy működik, ahogy igazán kellene.

Saját cukrászdája is példa erre: mindent megtesz a vendégért. Már maga a lokáció is elég merész húzás volt tőle, hiszen szerintünk kevesen gondolkodnának olyan régióban, mint amit ő választott. Bizony, a cukrászdát a VIII. kerületi Mátyás téren találhatjuk, viszont abban biztosak lehetünk, hogy ha bárkit megkérdezünk a környéken, hol is vannak, tudni fogja a választ, és egyből útbaigazít. Idényben egy egyszerű, de megnyerő terasszal találkozhatunk, és belépve hozzájuk igazán letisztult képet kapunk. A tisztaság színe, a fehér dominál mind a falakon, mind a bútorzaton. A galéria kényelmesen és otthonosan berendezett. Illetve ha náluk járunk, érdemes kiolvasni a falakat, hiszen számos idézetet találhatunk a felületeken, melyeken érdemes elgondolkodni. A pultban megnyerően csinos sütemények kacsingatnak ránk, és természetesen tortákban sincs hiány. Tamás párja, Barbi az, aki bizony saját kezűleg készíti ezeknek az édes élvezetet adó sütiknek, tortáknak a többségét, és szívét is beleteszi a munkába. Nagyon fontos, hogy az alapanyag náluk szent: csakis minőségi alapanyagokat használnak, természetesen a szezonalitásnak megfelelően, és nem is engednek ebből. De ez nem csak a süteményekre érvényes, hanem a pultban található egyéb dolgokra is: házi szörpök, kézműves sörök, minőségi borok sorakoznak náluk. Tamásnak ez persze alapvetés, hiszen mint gasztroutazó, ugyanolyan háklis az általa kínált ételekre és italokra saját magánál is, mint más éttermekben.

Amiért a cikkünket úgy kezdtük, hogy szinte már intézmény a Rauf Cukrászda, az az a kezdeményezés, amit Tamás hozott létre: rendszeresen látja vendégül a környéken élő családokat, mégpedig saját kontójára. Ő szeretne tenni a közért! Egy-egy család, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak az effajta élvezeteket, Tamás cukrászdájában megtehetik. Óriási dolog az, amit csinál, le a kalappal!

A másik dolog, amit létrehozott, az a Rauf Cukrászda és Kávézó jótékonysági csoport, mellyel gyűjtéseket szervez ugyancsak a rászorulóknak, és sokan csatlakoztak is már a kezdeményezéshez. Az idén is rengeteg édesség és csokoládé gyűlt össze Mikulásra, amit egy esemény keretében osztottak ki a rászoruló családoknak.

Tehát, a Rauf Cukrászda több mint édes élvezet, inkább egy olyan intézmény, ami azon túl, hogy süteményeket árul, sok ember életét könnyíti meg. További sok sikertkívánunk önfeláldozó munkájukhoz!

Foto: Rauf Cukrászda

AirChef

Kapcsolódó cikkünk: 

 

hirdetés
hirdetés

SZTÁRHÍREINK

ÍME A FOODYNY

Íme a Foodyny, Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol a receptek böngészésén túl híres gasztroarcok és ismert személyiségek is folyamatosan betekintést engednek a színes hazai gasztroélet - reményeink szerint - minden zugába.

Hírlevelünkre feliratkozva MINDEN HÉTEN NYEREMÉNYEK várnak!

EatNaturalBio foodyny banner 05

AB OVO BOR AJÁNLÓ

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha