A falafelt a világon mindenhol ismerik és szeretik még a húsrajongók is. Pitába tekerve, sok salátával, csípős öntettel a legnépszerűbb vegán streetfoodnak számít. A csicseriborsó-alapú étel azonban otthon is könnyedén elkészíthető. Aki most barátkozik a vegán életformával, annak ez a recept garantáltan az egyik kedvence lesz.
A csicseriborsót beszerezhetjük konzerv és szárított változatban, ez utóbbi esetében azonban ne felejtsük el egy éjszakára beáztatni felhasználás előtt. Mi most előfőzött csicseriborsó-konzervet használtunk, így első lépésként lecsöpögtettük.
Az aprítóba dobjunk bele egy kis csokor petrezselymet, egy kevés koriandert, egy-két gerezd fokhagymát, egy pici fej vöröshagymát, és daráljuk le. Tegyük hozzá a lecsöpögtetett csicseriborsót, és pürésítsük addig, amíg homogén állagú nem lesz. Sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá egy jókora kávéskanálnyi őrölt római köményt is.
Miután a fűszerezett masszát egyenletesre kevertük, nézzük meg, hogy formázható állagú-e. Amennyiben túl száraznak tűnik, öntsünk hozzá egy keveset a csicseriborsó levéből.
Nedves kézzel formázzunk kis golyókat belőle és forró olajban süssük aranybarnára.
A tökéletes falafel kívül roppanós, belül puha, lágy. Friss salátával, esetleg sültkrumplival tálaljuk.
ESZTER
Kapcsolódó cikkünk: Egy csomag fodros kel, két recept