Olaszországban, Vacone faluban működik a világ legkisebb étterme. A neve, Solo per deu (jelentése: csak két személyre) is jelzi, hogy nagy tömegre nem kell számítani, hiszen összesen két ember tud helyet foglalni a nappaliból kialakított étteremben, ahol minden azt szolgálja, hogy egy pár elegáns, intim környezetben és zavartalan kényelemben étkezhessen. A századeleji hangulatot árasztó szobában van kandalló, csillár, öblös bőrfotel, gyertyatartó és a terített asztalon míves evőeszközök.
Az érkezőket maga a tulajdonos, Remo Di Claudio fogadja, aki az ételek terén is rendkívül igényes. Amit csak lehet, helyben és helyi alapanyagokból készítenek el a konyhán: az olíva olaj, a tészták, a kenyér, mind a háziak keze munkája. Sőt, aki kéri, annak csomagolnak is ezekből, és hazaviheti. A mediterrán gyümölcsökkel díszített asztalra kiváló helyi borok kerülnek, de természetesen annak sem kell aggódnia, aki a világ legjobb italait szeretné kóstolni.
Itt minden a vendéget szolgálja, aminek az árát alaposan meg kell fizetni: 250 euró (75 ezer forint) az alapár, de ez – fogyasztástól függően – felkúszhat akár a kétszeresére is. Annyira felkapott lett ez a mini étterem, hogy az egyetlen asztalt már hetekkel korábban le kell foglalni.
AirChef
Kapcsolódó cikkünk: Rózsaszín a világ a Barbie kávézóban