A Nutella a világ legismertebb mogyorókréme, amelyből évente 10-11 millió üveg fogy, és amelynek már saját nemzetközi napja is van, február 5.

Az elképesztően népszerű édességet Pietro Ferrerónak köszönhetjük, akiaz olaszországi Alba városában üzemeltette pékségét. Nemigen különbözött a többi hangulatos olasz pékségtől, addig a napig, amíg 1946-ban el nem kezdte gyártani a Pasta Gianduja nevű termékét, a Nutella ősét. Ez egy 300 grammos, szilárd állagú változat volt, csak később 1951-ben készült el a krémesebb verzió. Az áttörést Michelle Ferrero, Pietro fia hozta a mogyorókrém számára, 1963-ban megújította, és brandet kezdett el építeni a terméknek: innentől Nutella néven kezdte a világ megismerni.

Michelle Ferrero vérbeli üzletember volt, akinek életét a rejtőzködés jellemezte. Az egyike volt a világ leggazdagabb embereinek, vagyonát a Forbes 26 milliárd dollárra becsülte. Ettől függetlenül roppant szerény volt, kerülte a nyilvánosságot. Soha nem adott az életéről interjút, ezért csak azt lehetett róla tudni, hogy házas volt és mélyen vallásos. Vállalkozásáról is csak minimális információt juttatott a világ számára, olyannyira őrizte gyárának titkait, hogy lehetetlen volt bejutni, riportert talán csak egyetlen alkalommal engedett be. Folyamatosan újdonságokon törte a fejét, és szinte mindig a versenytársak előtt járt ötleteivel, fejlesztéseivel. A Nutellán kívül számos világsiker fűződik a nevéhez: 1956-ban fejlesztette ki a Mon Cheri-t, 1968-ban a Kinder csokoládét, 1969-ben a Tic Tac-ot, 1974-ben a Kinder tojást, 1982-ben pedig a Ferrero Rocher-t. Birodalmát rendkívül okosan és előrelátóan vezette, és testvérével, Giovanni Ferreróval szerteágazó értékesítési hálózatot hozott létre a világban.

Mivel a Nutella elkészítéséhez rengeteg mogyoróra van szükség – egy 750 grammos Nutellához körülbelül kilencven darab mogyorót használnak fel – Michelle megvásárolta az egyik legnagyobb törökországi termelőt, az Oltant, így a mogyorótermelés kétharmadát a kezében tartotta. Bár a receptúrát csak a beavatottak ismerik, a találgatások szerint a Nutella növényi olajat, kakaóport, sovány tejport, pálmaolajat, emulgálószereket, vanilin aromát tartalmaz a mogyorópépen kívül. 

AirChef

Kapcsolódó cikkünk: Mogyorós-nutellás muffin

 

SZTÁRHÍREINK

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.