Príma Konyha – Wessely Márta

Évek óta erősödik a fenntarthatóságra való törekvés, ami idén még hangsúlyosabb lesz – kezdte 2018-as iránymutatását Wessely Márta gasztronómiai szakértő. “A döntően növényi alapú étrendre történő áttérés gondolatának megszokása, zajlik most, mind a konyhákon, mind a fogyasztói oldalon. Tudjuk, értjük, most már csak az elfogadás választ el minket a globális megoldásoktól. Ennek a gondolkodásnak a mentén válnak egyre fontosabb alkotóelemekké a virágok, ízük és textúrájuk szerves részét képezi az elénk kerülő ételeknek.”

A fenntarthatóságra való törekvés egyik kulcskérdése a hulladékgazdálkodás is, amelyre mind az éttermeknek, mind a háztartásoknak meg kell találniuk az ideális megoldást – teszi hozzá a gasztronómiai szakértő.

Ha pedig nem az alapanyagok, hanem inkább az ízek irányából közelítjük meg az idei évet, akkor jól prognosztizálható, hogy a 2018-as konyha szívesen inspirálódik majd a Közel-Kelet gasztronómiájából, kedvére való lesz a mexikói és a portugál konyha. Természetesen a magyar háziasszonyokat sem hagyja hidegen a gasztronómiában tapasztalható változás, egyre nagyobb teret hódít a növényi alapú táplálkozás. Ezen kívül elindult egy egészséges és rendkívül látványos trend a munkahelyi étkezések megreformálásában, sokan – főleg a fiatalabbak – tudatosan választják meg a munkahelyükre magukkal vitt alapanyagokat, ételeket – mondta el Wessely Márta.

Ízleld meg 2018 trendjeit!
Gyere, és találkozz élőben a Konyhakiállítás szakértőivel március 2-4. között a Budapest Sportarénában. A háromnapos rendezvényen rengeteg felejthetetlen gasztropillanat, ízélmény és nyeremény vár rád. Az ízkavalkád mellett ismerkedj meg a konyha enteriőrjét uraló legfrissebb trendekkel, tervezd meg új otthonod központi terének minden egyes szegletét! A helyszínen szakértők segítenek kiválasztani a stílusodhoz illő enteriőröket, színeket és kiegészítőket. Az ország legtrendibb lakberendezési kiállításán minden az újdonságokról szól, megismerkedhetsz a 21. századi ember igényeit maradéktalanul kielégítő konyhatechnológiai innovációkkal és multifunkcionális okoseszközökkel. Gyere, és szeress bele az új konyhádba!

Kapcsolódó cikkünk: Nőnapra érkezik a csajos whisky

 

SZTÁRHÍREINK

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.