© 2018 Foodyny.

Júliusban a Plastic Free July nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva, a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Humusz Szövetséggel és a Refillel közösen műanyagmentes életre buzdítja a lakosságot. De nem kell megijedni, kezdésként a legnagyobb szennyezők közül, mint például a műanyagzacskó, csomagolóanyagok, a hónap során a PET palackoké lesz a főszerep.

pet1

Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős munkatársa a Foodyny kérdésére elmondta, idén először csatlakoznak ilyen formában a Plastic Free July mozgalomhoz. Rendkívül fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy lassan több műanyag lesz a vizeinkben, mint hal.

– A környezetünk minden részét ellepi a műanyag szemét. Egy kis odafigyeléssel azonban sokat tehetünk azért, hogy ez változzon – mutat rá.
Úgy tudni, csak a Tiszából 2017-ben 100.000 palackot szedtek ki a PET kupa résztvevői, az óceánok partjairól pedig annyi szemetet távolítottak el, amennyivel másfélszer körbe tudnánk rakni a Balatont.

pet2

A kampány jelentősen csökkentheti az ökológiai lábnyomunkat, a szervezet munkatársai ugyanis kiszámolták: amennyiben ezer ember csatlakozik a kampányhoz, és nem vesz meg mindennap egy 1,5 leteres PET palackot, akkor 135.000 liter vizet és 22.860 kg széndioxidot spórolunk meg.

A kampányt egy Műanyagmentes Piknikkel indítják el, amelyen a háztartásokban megtalálható műanyagok teljes szortimentjére kapunk tartós, környezetbarát alternatívát. A projekthez több fővárosi étterem is csatlakozott, így ingyenesen töltik fel a kulacsainkat a HelloAnyu, az UrbanFood, a Reggeli, a Jardinette Kertvendéglő, a Pohárszék, a Placc Café, a Kőleves, a Larus Étterem, a HILDA, a Fruccola, a Kéhli Vendéglő, a N’iceroll és a Pántlika munkatársai.

Július 7-én, szombaton 10 órától várnak minden érdeklődőt a Humusz Házban (1111 Budapest, Saru utca 11.) a szervezők.

Kapcsolódó cikkünk: A környezetbarát vendéglátás kiváló üzlet is egyben

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.