Igazi kreatív foglalkozás, relaxáció és ínycsiklandó étel egyben – ezt adja a tavaszi tekercs egy unalmas szombat délután. A relaxációt a zöldségek szigorú hasábra vágása adja, a kreativitásunkat a hengerek összeállításában élhetjük ki, hogy aztán a legízletesebb szószokba mártva, elképesztően finom és üdítő ételt fogyaszthassunk el.

tavaszitekercs1

Három tekercsvariációt mutatunk három szósszal, de természetesen ezúttal is igaz, hogy a változatok száma gyakorlatilag végtelen. Kísérletezzenek bátran!

Hozzávalók a tekercsekhez:
– rizslapok
– zöldségek

tavaszitekerc2

A sárgarépát, a sárga cukkinit, a kígyóuborkát, a zellerszárat és a kaliforniai paprikát nagyjából egyforma méretű hasábokra vágjuk. Egy mélytányérba meleg vizet öntünk és beleáztatunk egy rizslapot. Néhány másodperc alatt a rizslap felpuhul, ekkor óvatosan vegyük ki a vízből, és helyezzük át egy lapostányérra. Egyengessük el, de vigyázzunk, mert ekkor már javában ragad! A rizslap közepére tegyünk öt-hat hasábot egymás mellé az egyik zöldségből, majd a tetejére a másikból. Először hosszanti irányba hajtsuk a rizslapot a zöldségek tetejére, majd a két végét is hasonló módon visszahajtva zárjuk le.

Mi ezúttal sárgarépát zellerrel, cukkinit uborkával és szintén zellert kaliforniai paprikával párosítottunk össze.

Amikor elkészültek a tekercseink, álljunk neki a mártások készítésének is. Erre is mutatunk három variációt.

tavaszitekerc3

1. Tejfölt keverjünk el egy kevés sóval és frissen vágott zöld fűszerekkel.

2. Egy kis paradicsomot egy pici vöröshagymával és bazsalikomlevéllel turmixoljunk össze, sózzuk, borsozzuk, pici cukrot tegyünk bele.

3. Egy sűrített paradicsomhoz adjunk hozzá egy kevés ketchupot, barna cukrot, pici olívaolajat, fokhagyma-granulátumot, sót, borsot és ízlés szerinti mennyiségű Worcestershire szószt.

Jó étvágyat!

Kapcsolódó cikkünk: A legegyszerűbb zöldséges pite

hirdetés
hirdetés

SZTÁRHÍREINK

ÍME A FOODYNY

Íme a Foodyny, Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol a receptek böngészésén túl híres gasztroarcok és ismert személyiségek is folyamatosan betekintést engednek a színes hazai gasztroélet - reményeink szerint - minden zugába.

Hírlevelünkre feliratkozva MINDEN HÉTEN NYEREMÉNYEK várnak!

EatNaturalBio foodyny banner 05

AB OVO BOR AJÁNLÓ

FŐTÁMOGATÓ

Kende Gastro logo 5 prof konyha