© 2018 Foodyny.

Idén is meghirdette Kenyérversenyét a Magyar Pékszövetség, melynek első zsűrizése június 24-én délután zajlott. Két kategóriában, a hagyományos, Szent István napi kenyér és az Innovatív kenyér címért versenyeznek a magyar pékek. A nagyközönség a hagyományokhoz híven augusztus 20-án kóstolhatja először az év kenyerét.

Két körös szakmai zsűri bírálja el a Magyar Pékszövetség IX. Kenyérversenyére nevezett termékeket, melynek első fordulóját szerda délután tartották. A szakmai zsűri közel félszáz kenyérből választotta ki azokat, melyek a júliusi második körös zsűri elé kerülhetnek. (A második körös zsűrizés sajtó nyilvános lesz.)
A verseny idén 2 kategóriában indult: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását. Az Innovatív kategóriában - ami igen népszerű volt a versenyzők körében - gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A megmérettetés pénzdíjas és a Magyar Pékszövetség tagjai mellett bármely magyar sütőipari vállalkozás indulhatott kenyerével.

kenyer

A verseny legfontosabb kategóriája a Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

„A koronavírus járvány a sütőipar számára is kihívást jelentett, a magyar pékek ez alatt az időszak alatt is helyt álltak, mindent megtettek, hogy a nehézségek ellenére folyamatosan friss pékárut találjanak az emberek a boltok polcain. Külön öröm számunkra, hogy ilyen sok nevezés érkezett ebben a helyzetben is. A verseny minden évben megmutatja, a magyar pékek minőség iránti elkötelezettségét, a hagyományok tisztelete mellett nyitottak az újdonságokra is. Jól látszik ez azon, hogy sokan neveztek az Innovatív kenyér címre. Változatos, a fogyasztói trendeket kiszolgáló ízvilág, a gyógynövények és fűszerek egészségre gyakorolt jótékony hatásait megőrző technológia jellemzi a termékeket."- mondta a verseny kapcsán Septe József a Magyar Pékszövetség elnöke.

„Szent István napi kenyerekről ízhatásukban, esztétikumukban is el lehet mondani, hogy sok szép termékkel neveztek, komoly verseny alakult ki. A hagyományos kenyér jelleg nagyon szépen benne volt mindegyik termékben. Fantasztikus nagy volt az innovációs készségük a versenyzőknek. Bátran nyúltak a fűszerekhez, gyógynövényekhez, kreatív anyaghasználatot láttunk, néhányan akár négyféle fűszert is ötvöztek. A termékek külső megjelenése változatos volt, sok olyan terméket hoztak, ami már első látásra megfogja a fogyasztót. Összességében nagyon sok, kiváló minőségű kenyeret vizsgált a zsűri, a második fordulóban szoros versenyre készülhetünk." - összegezte a zsűri tapasztalatait annak elnöke, Ilonka Boldizsár.

Az első körös zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár (a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja), tagjai: Werli József (a Magyar Pékszövetség nyugalmazott szakmai titkára), Galicz István (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője)

A 2020. évi Kenyérverseny győztes termékeit augusztus 19-21. között a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség. A gyártó személyét, a kenyér történetét, összetevőit már augusztus elején a Szent István napi ünnepségek parlamenti sajtótájékoztatóján bemutatja a Magyar Pékszövetség. Mindezek előtt azonban a tegnapi zsűrizésen továbbjutott első 10 kenyereknek július 7-én még egy szűrőn át kell jutniuk. Akkor ötfős zsűri minősíti a versenytermékeket.

A tegnapi nap versenykenyereit a zsűrizés követően az Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozta a Magyar Pékszövetség. Fontos számunkra hogy „mindennapi kenyerünk" legkiválóbb, nem mindennapi termékei a nehéz helyzetben élőkhöz is eljusson, ezért minden évben karitatív célokra ajánljuk fel a zsűrizett kenyereket.

 

Címkék :

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.