© 2018 Foodyny.

Szerettem volna alternatív lisztekről írni, de nagyon sokáig dilemmáztam azon, hogy milyen logika szerint vágják bele a dologba... Már az is tisztázandó kérdés, hogy mit tekinthetünk lisztnek? A maglisztek valóban lisztnek tekinthetők például?

Mindent lisztnek fogadunk el, ami őrléssel előállítható? Vagy csak azt tekinthetjük lisztnek, ami gabonafélék őrlésével készül? A felmerülóő kérdéseket hosszasan tudnám sorolni, hiszen – ahogyan szinte minden dolgot az életben – ezt a témát is rengeteg oldalról meg lehet közelíteni. Így végül amellett döntöttem, hogy egyszerűen csak a két kedvenc lisztemről írok. A liszt szót pedig most a lehető legtágabb értelmében használom, azaz annak véve bármit, ami az ételekben a sikértartalommal rendelkező liszteket helyettesíteni képes néhány (vagy számos) aspektusban.

Azért ez a két liszt lett a kedvencem, mert ezekkel tudtam eddig a legjobban elérni az általam kedvelt búzalisztes ételekhez és desszertekhez legjobban hasonlító (néhány esetben még finomabb) ízhatást és állagot. Emellett ezek pénztárca kímélő alternatívák is (a kókuszliszt kapcsán ez elég valótlan kijelentésnek tűnik, de később pontosan leírom, hogy miért). A bejegyzés további részéről annyit mondanék, hogy kenyérsütéssel kapcsolatos információk nem lesznek benne, mert én nem tudok kenyeret sütni. Számtalanszor próbáltam, de mivel nem használok sem utifűmaghéjat, sem xantan gumit, így még soha nem jártam sikerrel abban, hogy ízletes GM kenyeret süssek.

Cikkajánló

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.