Erdei Zsolt világbajnok profi félnehézsúlyú ökölvívó, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a My Liberika sajtótájékoztatóját követően nyilatkozott kávézási szokásairól a Foodynynek.
– Korábban szertartásszerűen kávéztam a mérkőzések előtt, minden meccset megelőzően minimum egy duplát elkortyoltam, mert hittem abban, hogy valóban pezsdítően fog rám hatni – meséli az egykori profi ökölvívó. Úgy fogalmaz: a bokszoló is emberből van, így izgul a megmérettetések előtt, sokakra pedig ez nem doppingként hat, hanem lelassítja, letompítja őket. Mivel ő is ilyen típus, ezért még a szorítóba lépés előtt is kávézott, miután pedig kijött a ringből levezetésként ivott egy feketét.
– Otthon van egy remek kis kotyogós kávéfőzőnk, abban készülnek a reggeli feketék. Én az erősebb változatokat szeretem, míg a feleségem a gyengébbeket – magyarázza.
Erdei maga készíti az elmaradhatatlan szifonos tejszínhabot a kávéjukhoz, számára ez adja meg a kávézás valódi, gyermeki élményét.
– Naponta három-négy kávét iszom, délután három óra körül fogyasztom az utolsót – fűzte hozzá.
A My Liberika kávéi közül a pisztáciás ízűt kóstolta, és a benyomása nagyon kedvező volt.
– Kávézás után gyakran tapasztalok kellemetlen szájízt, ilyenkor vagy fogat mosok, vagy bedobok egy rágót. Most viszont hosszan éreztem a pisztácia aromáját a számban és nyoma sem volt a rossz érzésnek – tette hozzá.
ESZTER
Fotó: Facebook
Kapcsolódó cikkünk: Mégis jó a sok kávé!